Teljes Élet Szociális Alapítvány

A távol élők számára a Söréd helynév bizonyára ismeretlenül hangzik, de Székesfehérváron és Fejér megye más településein sokak számára fogalommá vált. A 80-as évek elejétől nyaralnak fogyatékos gyermekek és fiatalok Székesfehérvár közelében, a Vértes hegység dél-nyugati előterében fekvő kis faluban, a római katolikus plébánia épületében.

Az alig 500 lakosú szalagtelkes település 18 km-re fekszik Székesfehérvártól. A neves móri borvidék központjától, Mór városától pedig csak 8 km választja el. Mór felé csupán pár kilométer Csókakő, a közvetlenül a Vértes lábánál elterülő szőlőtermesztő és üdülőfalu. A falu fölé magasodó Csókakő középkori várromra és a Vértes vonulatára igen szép rálátás nyílik a községből.

Söréd egy 1523-as oklevél szerint már akkor templomos falu. A középkori település a mostanitól kissé északabbra helyezkedett el, és a hosszú török uralom alatt megsemmisült. A környék 1688-ban szabadult fel a török uralom alól. 1695-től a móri kapucinus kolostorból, 1744-től pedig Bodajkról kap lelkipásztort a falu. 1813-1814-ben épült fel a Szent Mihály tiszteletére szentelt római katolikus templom.

A 81-es főútról rövid bekötőúton közelíthető meg a falu főutcája, a Rákóczi út. A XVIII. század óta ennek középtengelyében helyezkedik el a falu központja. Itt található a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő, a művelődési ház, az óvoda és az 1952-ben, az elpusztult régi helyére épített római katolikus Szent Mihály templom. A templom mögötti téren 1932-ben obeliszket állítottak az I. Világháború hősi halottainak. Emellé 1994-ben emléktáblákat emeltek a II. Világháború áldozatainak emlékére.

Közvetlenül a templom mellett található a római katolikus plébánia épülete, melyet a Teljes Élet Szociális Alapítvány használ mozgás- és halmozottan sérült fiatalok nyaraltatására.

 

- vissza -

 

 

Kapcsolat

8000 Székesfehérvár, Zichy liget 9.

Tel: +36-30/30-281-4084

teljeselet@teljeselet.hu

www.teljeselet.hu

Számlaszám: 10402908-29021998

Adószáma: 18483170-1-07

 

Rendszeres támogatók